Örökbefogadás

         Az örökbefogadás pszichológiai vonatkozásai

     „Az ember legalapvetőbb érzelmi szükséglete a szeretet és a gyengédség iránti igény, és az a biztos tudat, hogy tartozik valakihez, aki őt fontosnak tartja. Az a gyermek, akinek ez a mély belső szükséglete be van töltve, minden valószínűség szerint érett felnőtté válik. Enélkül azonban érzelmi fejlődése és kapcsolati készségei csorbát szenvednek” (Chapman, 2015, 18 o.)

     Napjainkban, a felnőttkor kitolódásával és a családstruktúrák megváltozásával egyre későbbi időpontra kerül a gyermekvállalás ideje. Az örökbefogadás, mint lehetőség a legtöbb házaspár életében a legutolsó esélyt jelenti.
     Az örökbefogadás, egy egész életen át tartó, intergenerációs folyamat, amely örökre egyesíti a biológiai, az örökbefogadó családok és örökbefogadott triászát. Mindegyik tag számára hét élethosszig tartó problémát vált ki, függetlenül attól, hogy milyenek az örökbefogadás körülményei vagy a résztvevők jellemzői: veszteség, elutasítás, bűntudat és szégyen, bánat, identitás, intimitás és hatalom/kontroll (Silverstein, Kaplan 1982).

Bővebben itt tájékozódhatsz: Gyakori problémák/örökbefogadás

Forrás:
Chapman, G. (2015). Az öt szeretetnyelv egymásra hangolva. Budapest: Harmat Kiadó
Silverstein, D. N. & Kaplan, S. (1982). Lifelong Issues in Adoption. Letöltve 2016.11.15.
http://www.adopting.org/silveroze/html/lifelong_issues_in_adoption.html

     Írásainkkal segíteni szeretnénk mindazok számára, akik érdeklődnek az örökbefogadás iránt, vagy kérdéseik vannak az örökbefogadással kapcsolatban. Több mint 15 éves tapasztalatot, problémákat, kezelési lehetőségeket, tippet, trükköt és praktikákat szeretnék megosztani az olvasóinkkal a PszichoBudapest Terápiás és Fejlesztő Központ blogjain és menüpontjain keresztül.
Íme, néhány téma, melyekről a következő bejegyzésekben olvashatnak:

1 Az identitás alakulása örökbefogadott gyermekeknél
2 Az identitás kialakulását elősegítő stratégiák
3 Gyakori viselkedésproblémák
4 Kötődési zavarok terápiája
5 A bántalmazó és az elhanyagoló környezet hatása a gyermekre
6 Speciális igényű gyerekek örökbefogadása

Az identitás alakulása örökbefogadott gyermekeknél

     Az identitás formálódása egy életen át tartó folyamat, amely során az egyén különböző szerepeken keresztül definiálja a saját létét, amely a múlt, a jelen és a jövőkép összekapcsolódásából jön létre. Azok a gyerekek, akik nem a biológiai családjukban élnek kutatások során egymásnak ellentmondó eredményeket mutatnak (Benson et al., 1994, id. Smith és Howard, 1999).
     Az örökbefogadott gyermekeknél megfigyelhető, hogy különböző fejlődési szakaszokban másképpen reagálnak az örökbefogadás pszichológiai hatásaira. Óvodás korban a gyermekekre semlegesen, illetve pozitívan hat az örökbefogadás. 6-8 éves korban megjelenik a veszteség érzése. Először tudatosítják és konkretizálják magukban az örökbefogadás tényét és ennek jelentőségét. 8-11 éves korban pedig megfigyelhető, hogy a gyerek próbálja megérteni, hogy miért mondtak le róla a biológiai szülei és minden energiáját a veszteség feldolgozására fordítja, így előfordul, hogy elhanyagol más kötelezettségeket, vagy nem halad jól az iskolában. Pubertás korban a veszteséget már más szemszögből nézik, beleépítik az önképükbe (Brodzinsky, 1990).
     Serdülőkorban az örökbefogadottak 85%-nak voltak identitásproblémái, mivel a következő fejlődési szakaszban újra előkerül az identitás kérdése. A gyermek minden fejlődési stádiumában különbözőképpen éli meg az identitásához kapcsolódó kérdéseket. Nagy dilemmát okoz az iskolában, amikor a családról kell beszélnie, nem tudja, hogy melyikről beszéljen, vagy melyik családját rajzolja le: a biológiait vagy az örökbefogadót? Itt felmerül a probléma, hogy ha az örökbefogadó családot rajzolja le, úgy érzi, hogy ezzel elárulja a biológiai családját és fordítva. Később, az iskoláskor közepén a fókusz az elhagyás kérdését tárgyalja. Vajon miért nem a biológiai szülei nevelik. Megpróbálják megérteni az okokat, de végül mégis marad egy olyan érzés bennük, hogy azért nem a biológiai szülei nevelik, mert valami hiba van bennük, vagy nem szerethetők. A serdülőkor egy megszokott családban felnőtt gyermek számára is tele van megpróbáltatásokkal, egy bizonytalanul kötődő, örökbefogadott gyermeknek még a biológiai családjához kötődő érzelmeit is fel kell dolgoznia, ezért számukra ez a periódus sokkal nehezebb, mint egy általános serdülő számára (Smith és Howard, 1999). Felnőtt korra a veszteség az énintegráció részét képezi (Brodzinsky, 1990).
     A serdülőkor kérdése a “ki vagyok?” mellett a “ki leszek?”, amire nehéz válaszolni egy olyan fiatalnak, akinek tulajdonképpen nagyon kevés információja van arról, hogy honnan jön, és amit tud is, inkább szorongáskeltő, mint megnyugtató. Így sok örökbefogadott esetében serdülőkorban felerősödnek a krízisek (Dávid-Kacsó, 2009).

Forrás:
Brodzinsky, D. M. & Schechter M. (1990). A stress and coping model of adoption adjustment. In The
psychology of adoption. New York: Oxford University Press.
Dávid-Kacsó Á. (2009). Örokbefogadás és nevelőszülőség a segítő szakember szemével. Kolozsvári
Egyetemi Kiadó.
Lenhardt, A. M. (1997). Grieving disenfranchised losses: background and strategies for counselors. Journal of Humanistic Education and Development, 35, 208-217. Lifton, B. J. (1988). Lost and Found: The Adoption Experience. New York: Harper and Row Publishers, Inc. Benson et al., 1994, id. Smith és Howard, 1999).

Az identitás kialakulását elősegítő stratégiák

     Az identitás kérdésének “normalizálása”: a legtöbb szülő nem örökbefogadott, ezért fel kell készíteni őket az örökbefogadással kapcsolatos problémák kezelésére, többek között a biológiai szülők iránti fokozott érdeklődésre.
     Sokan, visszautasításként értelmezik, ha a gyerek információt szeretne a biológiai családjáról. Fontos megtanítani az örökbefogadó szülőket arra, hogy a gyermek érdeklődése múltja iránt teljes mértékben természetes és nem ellenük irányul. Abban az esetben, ha a gyermek nem kap magyarázatokat és reális információkat a biológiai családjáról, örökbeadásának, örökbefogadásának körülményeiről és okairól, akkor ő próbál magyarázatokat találni ezekre a kérdésekre.
     Az információk átadásánál fokozott figyelmet kell fordítani a gyermek életkorára és ehhez mérten szükségletei kielégítésére is. A válaszok a gyermek identitásának kialakításában fontos szerepet töltenek be, segítenek az önmagukról alkotott kép kialakításában, biológiai családja megismerésében, öröklött tulajdonságok és hajlamos megértésében (Smith és Howard, 1999).
     Az exploráció megengedése: a serdülő az identitásképének kialakítását és fejlesztését illetően a gyermek kipróbál sok a gondozó családtól jelentősen eltérő értéket. Megtörténhet, hogy provokatívan öltözik, kipróbálja az dohányzást, alkoholt és drogokat, különböző csoportokhoz csatlakozik. Az örökbefogadó szülő ezt úgy értelmezheti, hogy a gyermek “hasonlítani kezd a biológiai szüleire”, és attól való félelmében, hogy a biológiai családja értékeit fogja követni, sokkal korlátozóbbá válik akkor, amikor a gyermek autonómia igénye megnövekedett. Ez a helytelen attitűd konfliktusokhoz vezet (Dávid-Kacsó, 2009).
     A siker elősegítése a gyermek számára: az egyik legnagyobb segítség, ha a szülők tudatosítják a gyerekben, hogy az igazi szeretethez nem szükséges a vér szerinti kötelékek, és megerősítik őt a család szeretetéről. Ez sokat segít a gyermek önértékelésének fejlesztésében. Másik tényező a gyermek tehetségének azonosítása és támogatása. Sok esetben az iskola és az iskola utáni foglalkozások kudarcok forrásai, mivel a gyengébbek a szociális képességeik a kortárskapcsolatok kialakításában. Ezért érdemes olyan foglalkozásokat találni nekik, amelyekben nagyon jók és tudnak érvényesülni. Kitűnő stratégia lehet örökbefogadott híres emberek, vagy példaképek bemutatása a gyermekeknek (Smith és Howard, 1999).

Forrás:
Dávid-Kacsó Á. (2009). Örokbefogadás és nevelőszülőség a segítő szakember szemével. Kolozsvári
Egyetemi Kiadó.
Lenhardt, A. M. (1997). Grieving disenfranchised losses: background and strategies for counselors. Journal of Humanistic Education and Development, 35, 208-217. Lifton, B. J. (1988). Lost and Found: The Adoption Experience. New York: Harper and Row Publishers, Inc. Benson et al., 1994, id. Smith és Howard, 1999).

Gyakori viselkedésproblémák

     Ahhoz, hogy az örökbefogadó- vagy nevelőcsaládok meg tudják oldani a jelentkező kríziseket, a helyettes családban növekvő gyermek speciális problematikájában jártas, jól képzett szakemberekre van szükség és együttműködésre.
     A gyermek viselkedésproblémáinak kezelésekor a megfelelő fegyelmezési módszert akkor tudjuk kiválasztani, ha tisztában vagyunk a nemkívánatos viselkedés okával. Általános elv, hogy ezeknek a gyermekeknek állandóságra, kiszámíthatóságra, nyílt kommunikációra és világos, egyértelmű üzenetekre van szükségük (Fahlberg, 1992). Örökbefogadó vagy nevelőszülői családban nevelkedő gyermekek sajátos viselkedésproblémái leggyakrabban a kötődés zavaraiból, az érzelmek kifejezésének nem megfelelő módjából és a fejlődési lemaradásokból adódnak (Dávid-Kacsó, 2009, 51o.): viselkedésproblémák, emocionális zavarok, kognitív működés zavarai, társas viselkedés zavarai, testi tudatosság zavarai, kontrollal kapcsolatos problémák, bizalommal kapcsolatos problémák. Bővebben itt tájékozódhatsz: Gyakori problémák/örökbefogadás

Forrás:
Dávid-Kacsó Á. (2009). Örokbefogadás és nevelőszülőség a segítő szakember szemével. Kolozsvári
Egyetemi Kiadó.
Fahlberg, V. (1992). A Child’s Journey Through Placement. London: British Association for Adoption
& Fostering (BAAF).

Kötődési zavarok terápiája

     Az örökbefogadásra váró gyermekeknél gyakran megfigyelhetők kötődési zavarok, mivel a gyermekeknek a gyakori gondozóváltás és elhanyagolás miatt nincs lehetőségük kialakítani és átélni megfelelő érzelmi és szociális kapcsolatokat.
     Az örökbefogadott vagy nevelőszülőknél nevelkedett gyermekek viselkedésproblémái sok esetben nem reagálnak a hagyományos viselkedésmódosító módszerekre. A kötődési zavarokból adódó problémák terápiájában az egyik cél a fejlődés létrejötte a biztonságos gondozás feltételei között egy olyan gyermekkel, aki mélyen bizalmatlan mindennel szemben, ami a felnőtt részéről jön: gondoskodás, védelem vagy kontroll. A terápia másik célja a gyermek tudatosságának fokozása, ami saját és mások –mint pszichológiai lények- megértésére irányul, akiknek tettét bizonyos szándékok vezetik. A terápia során a gyermek megtanulja, hogy felismerje, megértse és szabályozza érzelmeit egy szoros kapcsolat keretei között. A gyermek tehát egy emocionálisan meleg és elfogadó környezetben megtanulja érzelmeit szabályozni, ami lehetővé teszi, hogy fejlődése visszatérjen a normális útra (Howe és Fearnley, 2003).

Forrás:
Howe, D., & Fearnley, S. (2003). Disorders of Attachment in Adopted and Fostered Children: Recognition and Treatment. Clinical Child Psychology and Psychiatry, 8 (3), 369–387. Letöltve: 2016.11.20.
https://doi.org/10.1177/1359104503008003007

A bántalmazó és az elhanyagoló környezet hatása a gyermekre

     A nagyobb korukig elhanyagoló vagy bántalmazó biológiai családjukban nevelt gyermekek különböző túlélési stratégiákat alakítottak ki. Célja a biztonság kialakítása, a veszélyes szülő távol tartása és a kontroll megőrzése. A gyermek alkalmazkodási stratégiájának a jellemzője, hogy leállítja a kötődési viselkedést, kényszeres alárendelődést mutat, elfojtja vagy tagadja érzelmeit, agresszióját, nem fogadja el az autoritást. Viselkedésének célja, hogy minél kevésbé függjön a felnőtt gondozásától és a lehetőségekhez mérten maximális biztonságban legyen (Howe és Fearnley, 2003).
     Az elhanyagoló környezetben a gyermek megtanulja, hogy attól függetlenül, hogy ő mit gondol, és mit tesz, a gondozók reakciója kiszámíthatatlan. Rájön, hogy a leghatékonyabb módszer arra, hogy elérje, amit akar, az, ha szükségleteinek elég erős jelét adja. Amikor a kötődés tárgya a félelem forrása, a gyermek nem tud egy konzisztens viselkedésrendszert kialakítani, így kötődése dezorganizálttá válik (Howe és Fearnley, 2003).
     A gyermek gyakran azt tapasztalja, hogy gondozói gyengék, magukról sem tudnak gondoskodni, róla pedig még kevésbé. Ilyenkor a gyermek veszi át a gondozó szerepét szülője fölött is. Ilyen típusú szülő-gyermek kapcsolat jellemző a családon belüli erőszak áldozataira, a szerfüggőségben élő, súlyos krónikus mentális zavarban szenvedő, vagy a súlyosan traumatizált szülők gyermekeire (Howe és Fearnley, 2003).
     Fizikailag bántalmazó és elhanyagoló környezet: az ilyen gyermek nehezen tűri, hogy kontrollálják. Számára a felnőttek kontrollja veszélyes, fájdalmas, visszautasítást, konfúziót jelent. Ezek a gyermekek csak magukban bíznak: agresszívek, erőszakosak, basáskodóak, ugyanakkor szomorúak, önmagukkal szemben is agresszívek, magukat könnyen veszélybe sodorják, tehetetlenek, rémültek és nagyon nehezen nevelhetőek. Nem tudnak annyira megbízni a felnőttben, hogy gondozásukat átengedjék neki (Howe és Fearnley, 2003).
     A szexuálisan bántalmazott gyermek sok esetben a felnőtt figyelmét provokatív viselkedéssel próbálja magára vonni, nem ismer más módszert. Ez különböző problémákat válthat ki a családon belül, a gyerek a szexuálisan provokatív viselkedést mutat, rivalizál a vele, azonos neműekkel. Ezek a viselkedésminták felboríthatják a család rendjét és különböző problémákat válthatnak ki. Ilyen esetekben a szülő meg kell, hogy magyarázza a gyermeknek, hogy őt szeretik, lassan-lassan rá kell vezesse a helyes viselkedésformákra olyan módszerekkel, amikkel elkerülik a további konfliktusokat és nem bántják meg a gyereket (Howe és Fearnley, 2003).

Forrás:
Howe, D., & Fearnley, S. (2003). Disorders of Attachment in Adopted and Fostered Children: Recognition and Treatment. Clinical Child Psychology and Psychiatry, 8 (3), 369–387. Letöltve: 2016.11.20.
https://doi.org/10.1177/1359104503008003007

Speciális igényű gyerekek örökbefogadása

     A súlyosan bántalmazó környezetből származó, traumatizált gyermek esetén a szokott nevelési módszerek nem mindig járnak eredménnyel, szülők egyre bizonytalanabbakká válnak, magukat egyre inkompetensebbeknek érzik, egyre depressziósabbak lesznek. „A problémás örökbefogadó és nevelőszülői családok sajátos témái: a korlátozott érzelmi viszonyulás, házastársi feszültségek, a testvérek közötti konfliktusok, elszigeteltség és reménytelenség” (Dávid-Kacsó, 2009).
     A korlátozott érzelmi viszonyulás azt jelenti, hogy olyan családokban, ahol az örökbefogadó- vagy nevelőszülők nehézségekkel küzdenek, két negatív érzelem jellemző: a szomorúság és a düh. A szomorúság általában a szülőket érinti, mivel ők úgy gondolták, hogy az örökbefogadottat mindenkinél jobban fogják tudni nevelni, több türelmük lesz és jobban fognak fejlődni az ők nevelése folyamán, viszont a sorozatos kudarcok letörik őket és eljutnak a fájdalmas felismeréshez, miszerint ők sem képesek jó szülei lenni a problémás gyermeknek. Ez a düh legtöbbször a gyermekvédelmi rendszer felé irányul, mivel úgy érzik, hogy nem lettek elég jól felkészítve. Olyan esetben, amikor a szülők nagyon jól fel vannak készülve, viszont a sorozatos kudarc jelen van, akkor jelenik meg a másik érzelem: a düh. Ez az érzelem viszont nagyon sok esetben a gyermek felé irányul, mert így a szülő nem kell szembenézzen saját kudarcaival. Ez a düh viszont odáig fajulhat, hogy a szülő már semmi pozitív tulajdonságot nem tud felfedezni a gyerekben és visszaadná az államnak, ez viszont sok esetben nem lehetséges. Ilyenkor a szülő úgy érzi, hogy csapdába került. Idővel elveszíti a reményt, beletörődik, depressziós és szomorú lesz (Dávid-Kacsó, 2009).
     Házastársai feszültségek: egy örökbefogadás során a gyermek jelenléte felerősíthet különböző házastársi problémákat, nézeteltéréseket, esetleg kreálhat újakat. Az örökbefogadott legtöbbször az anya figurára haragszik (a biológiaira, amit azután kivetít az örökbefogadó anyára is), így az anya tölti be általában a „rossz szülő” szerepét, az apa viszont a „jó szülőét”. Az örökbefogadott gyermekek csak hasítással tudnak ítélkezni más személyekről és cselekedeteikről, így mindenki csak „jó” vagy csak „rossz” lehet (Smith és Howard, 1999).
     Kimerülés és reménytelenség: „a gyermek korlátozott emocionális reakciókészsége, és a viselkedésproblémák hosszú távú fennmaradása miatt a szülők úgy érezhetik, hogy ők csak befektetnek érzelmileg és nem kapnak semmi jutalmat, megerősítést. A gyermeknevelés csak munkává válik, amiből nincs kiút. A hosszan tartó, feloldatlan stressz érzelmi kiégéshez vezet” (Dávid-Kacsó, 2009).

Forrás:
Dávid-Kacsó Á. (2009). Örokbefogadás és nevelőszülőség a segítő szakember szemével. Kolozsvári
Egyetemi Kiadó.
Lenhardt, A. M. (1997). Grieving disenfranchised losses: background and strategies for counselors. Journal of Humanistic Education and Development, 35, 208-217. Lifton, B. J. (1988). Lost and Found: The Adoption Experience. New York: Harper and Row Publishers, Inc. Benson et al., 1994, id. Smith és Howard, 1999).